Politikusok, ügyvédek vagy papok lennénk 2017 legjobb középiskolásai

Interjút készítettünk a Funplus közép-európai üzleti szimulációs verseny győzteseivel, azaz 2017 legjobb közép-európai középiskolás csapatával.

Olvasási idő: 4 perc

2017 május 26 és 28. között került megrendezésre a „Funplus” közép-európai üzleti szimulációs verseny döntője Tatabányán.  A verseny alapját a legújabb üzleti szimulációnk adta, amelyet az ERASMUS+ program keretében fejlesztettünk.

A 160 csapatos mezőnyben a szabadkai Akciós Áron 3 fős csapata bizonyult a legeredményesebbnek. Nagy örömünkre elfogadták az interjú felkérést, így ti is megismerhetitek Denis, Szabina és Bettina gondolatait.

[Maximulation:] Sziasztok! A verseny eredményhirdetése későn este ért véget, így bár külön is szerettünk volna veletek interjút készíteni, ez akkor elmaradt. Köszönjük, hogy elfogadtátok a felkérést és megosztjátok a tapasztalaitokat szélesebb közönséggel is. Előszőr is gratulálunk a győzelemhez! Milyen érzés volt, amikor sorra más csapatok neveit soroltuk az eredményhirdetésnél és a végén csak ti maradtatok?

[Denis, Szabina, Bettina:] Nagyon szépen köszönjük a gratulációt és a lehetőséget, hogy a Tatabányára utazhattunk, és köszönjük a felkérést, örülünk a lehetőségnek.

Őszintén szólva teljesen nyugodtak voltunk addig a pillanatig, ameddig  csak két csapat maradt. Na, akkor már a torkunkban dobogott a szívünk, hogy  vajon elsők leszünk?

Hol/kitől hallottatok a versenyről?

Lazic Éva szaktanárunktól hallottunk a versenyről , ő volt, aki megtalálta és felkészített minket a versenyre, elkísért minket. Őrá bármikor számithattunk. Mindig nagyon segítőkész.

Amikor jelentkeztetek a versenyre, volt határozott elképzelésetek, hogy milyen feladatok fognak várni titeket? Ehhez képest más volt, amit végül a tapasztaltatok? Vettetek már részt üzleti szimulációs versenyen? Oktatásban találkoztatok már ilyennel korábban?

Kiváncsiságból neveztünk be a versenyre, mivel már több versenyen is részt vettünk, szerettük volna ezen is kipróbálni magunkat. Nem volt semmi konkrét elképzelésünk. Mi pénzügyi szakos közgazdászok vagyunk,először találkoztunk hasonló programmal, még az oktatásban sem találkoztunk hasonlóval. Először csak próbálgattuk, hogy melyik funkció mire való, mire nagyjából megismertük hogyan is működik.

Hogyan alakult meg a csapat? Baráti alapon szerveződtetek vagy korábbi tanulmányi versenyek, esetleg bármilyen más szervező rend alapján?

A csapatunk elsősorban baráti alapon alakult meg. Általában,  ha háromfős csapatról van szó, akkor mindig ez az összetétel.

Mutassátok be magatokat kérlek röviden. Ha egy-egy mondatban kellene megfogalmazni, akkor mi lenne az a legfontosabb mondat, amit magatokról egyenként és külön csapatként megfogalmaznátok?

Denis a csapatunkban az a személy, aki mindig kimondja az utolsó szót, aki megteszi az utolsó lépést.

Szabina a csapat szóvívője, rengeteg ötlettel.

Bettina, aki mindig mindennnek utána néz – gyűjti az nformációkat,kapcsolatot tart és adatokat keres.

Csapatként jellemző ránk, hogy szeretünk új dolgokat kipróbálni, szeretünk versenyezni és nyerni. 🙂

Szeretünk viccelődni, ismerkedni, de amint versenyről van szó illetve komoly dologról, akkor természetesen nincs helye a komolytalanságnak.

Hogyan jutottatok el a döntőig? Mennyire voltak könnyűek a selejtező és a középdöntő? Mennyire volt változatos a stratégiátok? Máshogyan játszottatok a selejtezők különböző szintjein és a döntőben?

Mivel ismeretlen volt számunkra a program, a selejtezőkben próbálgattuk inkább csak a funkciókat- fogalmakat, azonban a végére kialakult egy stratégia, amivel a versenyre mentünk és tartottuk is ahhoz magunkat a verseny végéig.

Mennyire vettétek figyelembe az ellenfelek döntéseit?

Az ellenfeleket figyelembe vettük, elemeztük és láttuk azt is, hogy az ő gondolkozásuk nem volt olyan eredményes, helyénvaló, mint a miénk.

[Szerk.: a szimuláció negyedéves periódusokra bontotta a döntéshozatalt, minden döntési forduló végén követni lehetett az ellenfelek döntéseinek egy részét].

Mi volt a stratégiátok alapja?

A mi stratégiánk alapja az volt, hogy minnél nagyobb profitunk legyen minimális befektetéssel.

Hogyan hoztátok meg a döntéseket csapatként?

Csapatként egy-egy döntés úgy született meg, hogy mindenki elmondta a saját véleményét. Elemeztük mindenki érvelését,majd a szerintünk legracionálisabb döntést kiválasztottuk. Igaz, a fordulók zárása előtt párszor megtörtént, hogy Denis még belejavított a döntésbe, mert szikra gyulladt ki az agyában új megoldásokkal, ötletekkel. Ő matematikus gondolkodású, egyszerű logikájú a vállalkozásban, semmit nem ír, fejben számol és megjegyez.

Ezt az elvet követtük a fordulók során és így haladtunk tovább a végéig.

Hogyan fogadták a győzelmet az ismerőseitek, tanárok, osztálytársak, barátok, rokonok?

A győzelmünknek nagyon örültek családtagjaink. Tanárnőnknek, tanárainknak és az iskola vezetőségének nagy büszkeségei lettünk. Szinte hihetetlen volt számukra, hogy nem is hallottak a versenyek fordulóiról és egy napon határontúli, nemzetközi győzelemmel tértünk haza.

A legfőbb, hogy mi nagyon elégedetten jöttünk haza…lábunk alig érte a földet 🙂 a boldogságtól. Olyan érzésünk volt, hogy mindenki látja rajtunk, hogy bajnokok lettünk, mert sugároztunk. Nagyon szép napokat töltöttünk együtt, kipróbáltuk magunkat – szép helyen, szuper szervezésben.

Valahogy a győzelem megnövelte az önbizalmunkat – merni kell gondolkodni.

Hogyan tervezitek, továbbtanultok? Ha igen, milyen területen?

Mindhárman tovább szeretnénk tanulni. Ahányan vagyunk annyi féle a terv. Ezek  a jog, a pénzügy és a közgazdaság területei.

Gondolkoztok benne, hogy saját vállalkozást indítsatok?

Megfordult a fejünkben a saját vállalkozás indítása, mivel a csapatban is észrevettük, hogy ki közülünk a vezető egyéniség.

Azért még egy kicsit tanulni szeretnénk, fiatalok maradni, egyetemistának lenni. Kipróbálni azt az életet is és azokat a kihívásokat is.

Tételezzünk fel egy hipotetikus világot, ahol javadalmazás tekintetében mindenféle munka ugyanannyit ér, a fizetés nem különbözteti meg a különböző munkákat. Ebben az esetben mivel foglalkoznátok a legszívesebben, mit/milyen területen dolgoznátok?

Ebben az esetben vagy politikusok vagy ügyvédek vagy papok lennénk.

De lehet, hogy vállalkozók?